Versenyfelhívás
A Míves Tojás Múzeum
megnyitásának 25. évfordulóján 2025. április 13.-án, Virágvasárnap
Országos Ifjúsági Tojásíró, Tojáskarcoló versenyt rendez
A Múzeum a verseny meghirdetésével is lehetőséget kíván biztosítani a hagyományos
tojásdíszítéssel foglalkozó fiatalok bemutatkozására, megmérettetésére,
tevékenységük továbbfejlesztésére.
A verseny személyes részvétellel Zengővárkonyban lesz.
A verseny résztvevője lehet minden arra rátermett 10-15 év közötti fiatal, aki eddigi munkáiból
két szép díszített tojás képét nevezési díjként 2025. március 29.-ig eljuttat a múzeum e-mail címére.
Kérjük mellékelni: a jelentkező nevét, postai címét, illetve, ha van e-mail címét is,
iskolája címét, tojásdíszítő mesterének nevét.
A szakmai bíráló bizottság a beküldött munkák alapján választja ki a verseny résztvevőit.
A további tennivalókról április 5.-ig minden jelentkezőt levélben értesítünk.
A verseny április 13-án 10:30 órakor kezdődik.
A versenyzők a versenyasztalhoz az Arany János u. 57-ben (Német Ház 2 perc a múzeumtól) ülnek.
A Bíráló Bizottság a versenyzők teljesítményét a verseny során is figyelemmel kiséri. A verseny teljes
időtartama 3 óra, ezen belül a pályamunkák elkészítése 1 1⁄2 óra, ezt követően azok festése, elbírálása.
Az eredményhirdetés a Míves Tojás Múzeum 14:00 órakor kezdődő jubileumi ünnepsége keretében lesz.
A résztvevőket és kisérőiket az ünnepség kezdete előtt megvendégeljük.
Minden résztvevő emléklapot kap, s a legjobb három tojásdíszítőt jutalmazzuk
Kedves Ifjú Tojásdíszítők! Jelentkezéseteket szeretettel várja a
Míves Tojás Múzeum
7720 Zengővárkony Kossuth Lajos u. 6
Tel: +36-72-466-605
e-mail: mivestojasmuzeum@gmail.com
Honlap: www.tojasmuzeum.hu
Facebook: www.facebook.com/mivestojasmuzeum