Esztergomban született, alkotott, s él jelenleg is. Ősei Burgenlandból és a felvidékről származó kézművesek. A népművészetek iránti érdeklődése családi hagyománynak tekinthető. Érettségi után Egerben, a Tanárképző Főiskolán földrajz-rajz szakos diplomát szerez. Közel húsz évig általános iskolai tanár.

1990-től részt vesz a Képzőművészeti Főiskola rajztanárok felsőfokú továbbképzésén és több művésztelep munkájában. Szabadfoglalkozású népi iparművészként érdeklődése a húsvéti szokások és a hagyományos írott tojások felé fordult.Több évtizedes gyűjtőútjai során tanulmányozta és gyűjtötte a Garam-mente, Bereg, Csík, Gyimes és Moldva tojásíró hagyományait Tapasztalatait felhasználva saját nívós alkotásaival kiegészített gyűjteményével

számos hazai és külföldi kiállításon vett részt. Alkotásait az Országos Népművészeti Kiállítás Arany, Ezüst és Gránátalma  díjaival ismerték el. 2005-ben a Népművészet Mestere. Több népművészeti egyesület tagja.

Kezdettől támogatta, közreműködésével segítette a Míves Tojás Gyűjtemény anyagának kiállításba rendezését, az anyag múzeológiai igényeknek megfelelő katalogizálását. Gyűjteményéből értékes alkotásokat ajándékozott a Míves Tojás Múzeumnak.

Véleményével, tanácsaival ma is segíti az azt igénylőket a tojásdíszítés és a tojásdíszítők világában való eligazodásban.

Szülőhelyén, Gencsapátiban, a tojáskarcolásnak nagy hagyománya van. Családjában generációkon keresztül folyik a karcolás, igy beleszületett ebbe a "mesterségbe". Nagyanyja 1890-ben a faluba került Pungor tanító házaspártól sajátította el a technikát. Akkor még többen a fejükre tett fonott kosárban vitték gyalog, a vasúti sin mellett a kőszegi piacra a hímes tojást. Édesanyja, Horváth Józsefné – Erzsike náni - tanította meg leányainak a karcolást. Ő még 97 évesen is szép tojásokat karcolt. Mária több mint 60 éve alkot, 2001 óta népi iparművész, zsűrizett tojásainak száma közel 100 db. A régi hagyományok iránti érdeklődése is említésre méltó. 2018-ban a szülői ház boltíves istállójában néprajzi gyűjteményt állított össze fiai és unokái segítségével. Itt mutatja be a 600 db-os hímes tojás gyűjteményét is, melyből 300 db hagyaték, a többi a zsűrizett és gyűjtött tojás. Általában a Vízkereszt és húsvéti ünnepek között alkot. "Szeretnék még sok tojást karcolni, nem csak a saját hanem mások örömére és a környezet szépítésére."- írta a Múzeumhoz küldött levelében.

Komlón él, már több mint 30 évvel ezelőtt szeretett bele a tojásírásba, amikor általános iskolában, rajzórán először találkozott vele.  Elsősorban tyúktojással dolgozik és hagyományos, viasszal írt, maratott tojásokat készít.  Több tájegység mintakincsével is megismerkedett, a baranyai, zengővárkonyi minták a kedvencei közé tartoznak.  

2018 óta több kiállításon vett részt, a XII. Országos Népi mesterségek művészete pályázaton különdíjban részesültek hucul mintás tojásai. 2020-ban megszerezte a népi iparművész címet, melyre baranyai és zengővárkonyi hímestojásaival pályázott.  

Szívesen vesz részt olyan kezdeményezésben, ahol a tojásírás hagyományát ápolni lehet és a fiataloknak továbbadni. Erre mind a munkahelyén, mind a családjában megvan a lehetősége, hiszen kisfia is nagy örömmel fogja a kezébe az írókat.

A családban mindig nagyon szerették a Húsvétot, minden évben várt esemény volt a húsvét hétfői locsolkodás. Minden locsoló díszített tojást kapott, bár ezek nem hasonlítottak az "igaziak"-hoz. A 90-es években Éva kitalált egy számára jól alkalmazható díszítési módszert.  Különféle terményekben, virágokon, bokrokon, fákon, gyümölcsökben található nagyon változatos színű, alakú magokat ragasztott a tojáshéjra, így született az úgynevezett  magrátétes tojás.                                     

A tyúktojások esetén jól  felismerhető népművészeti, hagyományos mintavilágú alkotások születtek. Liba, emu és strucc tojást is "kísérlet" alá fogott, ezekre szecessziós díszítő motívumokat másolt át, de készített halasi csipke mintán található madaras, pávás tojást is. Ezek a míves tojások azért olyan harmonikusak, mivel minden elemükben az ébredő természet, az új élet létrejötte tükröződik. A Húsvét a Feltámadást ünnepli, a fák, virágok ismét szépségükben pompáznak, a tojás és a mag ugyancsak az élet csíráját rejti. Ezek a dolgok így szerves egységgé állnak össze, életünk részét képezik, nélkülük sokkal szegényebb lenne világunk. A Míves Tojás Múzeum húsvéti nagyheti  rendezvényein Zengővárkonyban is rendszeresen részt vesz, sok díszítést tanulni vágyó vendég örömére.

 Két évvel ezelőtt egy 10 év körüli, már visszatérő "tanulójától" kapta a legnagyobb dicséretet, aki azt mondta csillogó szemmel nézve Évára, "én a világon a legjobban ezt szeretem csinálni".

1944-ben született Kistarcsán. A Képző-és Iparművészeti Gimnázium díszítő-festő szakának elvégzése után az egri, - akkor még - Ho Shi Minh Tanárképző Főiskolán diplomázott földrajz-rajz szakos tanárként. 1978-tól nyugdíjba vonulásáig általános és középiskolában dolgozott tanárként, közben 6 évig igazgató helyettesként. Jelenleg is OKJ-s képzésben felnőtteket tanít alakrajzra. A tanári pálya mellett dolgozott díszítő festőként a TV-nél és a MAFILM-nél, de minden díszítő tevékenységgel foglalkozott, főként fest és farag.

A strucc tojás héjával 1997-ben ismerkedett meg, melyet általa készített kézi szerszámokkal (gépek felhasználása nélkül) faragott áttörten relief jelleggel: portrékat, címereket (pl. Zengővárkony címere, Kölcsey képmása strucctojáson).

Minden Kistarcsai Napok rendezvényen, valamint a környék településein több százan látták a bemutatóit. Munkái több külföldi országban is megtalálhatók. 2016-ban Kistarcsa Kultúrájáért elismerésben részesült, majd 2017-ben Kistarcsa Díszpolgárává választották, melyet nagymértékben köszönhet feleségének, akivel több mint 52 éve házasok és mindvégig támogatta munkásságát.

1948-ban Pestszentlőrincen született. Iskolai végzettsége gépipari technikum. 2000 óta foglalkozik tojáspatkólással.
Munkái egy része képző iparművészeti, egy része népi iparművészeti zsűrivel rendelkezik.
Az ország különböző részein vett már részt kiállításon és tartott bemutatót. Állandó meghívottként minden húsvétkor tart bemutatót a Míves Tojás Múzeum Nagyheti rendezvénysorozatán és Szentendrén a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban.
A gyergyószárhegyi kézművestáborban is többször mutatta már be a tojáspatkolás művészetét.
Az általa készített tojások külföldön is számos helyen megtalálhatók.
2009-ben költözött a festői környezetben fekvő Mátrai településre, Markazra.
Itt valósította meg régi álmát egy patkolt-tojás kiállítást, ami egész évben látogatható.

Budakalászon él és alkot. Húsz éve foglalkozik tojásdíszítéssel. A különböző díszítő módszerek iránti érdeklődése kiterjedt. Először áttört mintás tojásokat készített, majd áttért a viasszal írott díszítési módszerre, és a  hagymahéjjal festett levélrátétes ("berzselt") tojásokat is szívesen készíti.

Alapanyagként elsősorban tyúk, kacsa és libatojásokat használ, de más tojásokkal is szívesen foglalkozik, ha hozzájut azokhoz. Mintái változatosak, hiszen a magyar népművészet nagyon gazdag Húsvéti tojásmintákkal rendelkezik, határon innen és határon túl. Az áttört mintáit is a népművészetből veszi kisebb-nagyobb változtatással, hogy megőrizze a tojás stabilitását, azaz ne essen szét a tyúktojás. A "berzselt" levélrátétes módszerrel, természetes növényi festékek használatával nagyon egyedi tojások készülhetnek. Nem lesz két egyforma. Tapasztalatai szerint a gyermekek szívesen próbálkoznak tojást díszíteni. Általában a piros színt kedvelik, mert a piros festéket használva hamar látványos minták készülhetnek.

Egy kis faluban töltötte gyermekkorát, ahol már kora tavasztól a virágos réteken, mezőkön játszottak a pajtásaival. Virágokat szedtek, hallgatták a madarak csicsergését és élvezték a természet csodálatos szépségét.

Innen ered a természet és szép dolgok iránti szeretete. Már 11 éves korában virágokat hímzett terítőre. Később kézimunka mintákat gyűjtött, sokszorosított, hogy mások kezébe is adhassa és természetesen maga is készítette.

A tojásírással már több mint 30 évvel ezelőtt ismerkedett meg, ami úgy érzem teljessé tette az életemet.

Az apró tojásra írt minták sokszínűsége számára a természet kibontakozását, az újjászületést jelképezi.

Az írókával írt hagyományos virágos és geometriai mintákkal díszített tojásokat szereti készíteni. Nagy mintakészlettel rendelkezik. Munkáival szívesen vesz részt kiállításokon idehaza és külföldön egyaránt.

Örömmel adja tovább tudását a fiatalabb generációnak, hogy ez a szép hagyomány örökké fennmaradjon.

1990-ben, autodidakta módon, hobbiból kezdett hagyományos erdélyi hímes tojásokat írókázni. 1999-ben megkapta a népi iparművész címet.

Feldolgozta a Kárpát-medence több tájegységének mintakincsét. Közülük szívesen készíti az erdélyi,  gömöri, szatmári (aranyozott) és palóc tájegységek motívumait, melyeket utazásai során folyamatosan gyűjti is. Kedvelt mintái:  a cserelapi,  kereszt, címer, életfa, tulipán és madár ábrázolások.

Előszeretettel használ saját készítésű növényi festékeket, főleg bodzabogyóból, valamint saját ötlet által megalkotott, viasszal felültölthető tölcséres írókát.

A húsvéti ünnepkörben – nagyhéten – hosszú évek óta tojásíró foglalkozást tart rendezvényeken. A Mesterségek Ünnepén 15 éven keresztül élőmunka-bemutatót tartott.

A szintén tojásíró leányával közösen „Tojásfestés népi technikákkal” címmel 2008-ban könyvet jelentetett meg.

1996-tól több szakmai kiállításon díjazott.

A tojásírás iránt az óvodában, dadusként Szűcs Erzsi óvónővel együtt kezdett el érdeklődni. Felkereste rokonát, "gyángyi"-ját, Bognár Jánosnét, aki akkor már neves tojásíró volt, s mindketten nála tanultak. (Bognár Jánosné neve, munkássága a Magyar Néprajzi Lexikonban is szerepel.) Zsuzsa először papírra rajzolt mintákat, utána tojásra is. Eljárt tanulni más neves várkonyi tojásdíszítőkhöz is, így Töttös Gábornéhoz, Tolnai Pálnéhoz, akik átadták tapasztalataikat. Végül olyan művészi tudásra tett szert, hogy többen kérik, írjon tojásokat a keresztgyerekeik számára, és egy-egy szép hímestojás ajándék elnyerése reményében a locsolók száma is megnövekedett nála húsvét hétfőnként.

Szűcs Erzsi óvónő utódja, Vincze Miklósné, Marica Pécsváradról  hozott osztott mintákkal ismertette meg a gyermekeket. Az óvónői sorban  Némethné Fábos Adrienn következett. Munkájuk a biztosítéka, hogy a zengővárkonyi gyermekek megismerkednek településük tojáshímző hagyományaival, s remélhető, hogy közülük kiemelkednek majd a jövő neves tojásírói.

Stricki Zsuzsi munkái a Míves Tojás Múzeum gyűjteményét napjainkban is gyarapítják. A Nagyhéten a Múzeum "Hímestojás Szeretteinknek" programja keretében segíti az ajándék készítésre vállalkozó "tojásírók" munkáját.

A "tojásírást" édesanyjától tanulta, ő pedig az édesanyja nagynénjétől, aki 1860-ban született Lukácsházán.  Mivel a nagymama nem tudott tojást írni, minden évben megkérte a nagynénit,írjon tojást a gyerekeknek. A konyhában petróleumlámpa fényénél díszítették a tojásokat. A viasz forró hőfokon tartását úgy tudták elérni, hogy egy háromlábú kis alátéten álló cserépedény alá - melyben a viasz volt- egy vaslemezre parazsat tettek, amit az édesanya fiú testvérei folyamatosan fújtak. Mindez az 1930-as években történt. A nagynéni, ahogy korosodott, mihamarabb szerette volna tudását átadni az édesanyának, aki egyre ügyesebben bánt a "gicével",ezentúl ő volt az, aki a rokonoknak húsvéti tojást készített. Úgy nyolc éves korától édesanyja mellett próbálta nagycsütörtökön – a tojásírás napján – a "mesterséget", s igyekezete hamarosan meghozta a gyümölcsét. A tojásírás iránti lelkesedése a mai napig töretlen.

Németországban Oberlausitz régiójában, Bautzen környékén él, ahova a szorbok, a nyugati szláv népcsoport tagjai  magukkal vitték szláv nyelvüket és kultúrájukat, melynek a tojásdíszítés jelentős részét képezi.

A tojás díszítéssel megközelítőleg 10 éves korában találkozott először, mikor egy nap édesanyja a díszítéshez szükséges eszközökkel várta háza az iskolából. Ehhez tartozott egy prospektus is, amiben megismerkedhetett a hagyományos szorb viaszlevonatos ill. batikolt technikával. Egymaga „vágott neki az útnak”, ő maga nem a szorb népcsoport tagja és nem képezte részét a tojásírás a családi hagyománynak sem, viszont lányainak már továbbadta.

Az évek során hol kisebb, hol nagyobb aktivitással végezte ezt a hobbyt és már alkalmazza a viaszrátétes technikát is, mely során a színes viasz nem lesz letörölve a tojásról, hanem kiemeli a tojásra írt mintát.

Az eszközeit, lúd-, tyúk-, galamb-, és libatollakból kialakított „írókák” adják, amelyek a szorb alapformákra vannak vágva, mint a háromszög, rombusz vagy „szálka”. A pontok és sugarak kialakításához gombostűket használ. Ezekből az alapelemekből komplett minták kerekednek, amik a szorb hagyományban jelentéssel bírnak.

Az évek során kialakult saját stílusa. Mivel szereti a letisztult formákat, kedvencei az egyszínű tojások lettek fehér mintával. A fürjtojástól egészen a strucctojásig minden méretű tojást szívesen megmunkál.

Többször jó eredménnyel vett részt az évente kiírt legszebb szorb tojás címért való versenyben. Nagy örömmel tanítja húsvét környékén az iskolákban a gyermekeket a szorb tojásírásra. Bevallása szerint, a tojásdíszítés teljesen ki tudja kapcsolni és boldoggá teszi.