Esztergomban született, alkotott, s él jelenleg is. Ősei Burgenlandból és a felvidékről származó kézművesek. A népművészetek iránti érdeklődése családi hagyománynak tekinthető. Érettségi után Egerben, a Tanárképző Főiskolán földrajz-rajz szakos diplomát szerez. Közel húsz évig általános iskolai tanár.

1990-től részt vesz a Képzőművészeti Főiskola rajztanárok felsőfokú továbbképzésén és több művésztelep munkájában. Szabadfoglalkozású népi iparművészként érdeklődése a húsvéti szokások és a hagyományos írott tojások felé fordult.Több évtizedes gyűjtőútjai során tanulmányozta és gyűjtötte a Garam-mente, Bereg, Csík, Gyimes és Moldva tojásíró hagyományait Tapasztalatait felhasználva saját nívós alkotásaival kiegészített gyűjteményével

számos hazai és külföldi kiállításon vett részt. Alkotásait az Országos Népművészeti Kiállítás Arany, Ezüst és Gránátalma  díjaival ismerték el. 2005-ben a Népművészet Mestere. Több népművészeti egyesület tagja.

Kezdettől támogatta, közreműködésével segítette a Míves Tojás Gyűjtemény anyagának kiállításba rendezését, az anyag múzeológiai igényeknek megfelelő katalogizálását. Gyűjteményéből értékes alkotásokat ajándékozott a Míves Tojás Múzeumnak.

Véleményével, tanácsaival ma is segíti az azt igénylőket a tojásdíszítés és a tojásdíszítők világában való eligazodásban.

Óvodapedagógus, tojásíró Népi iparművész, a Tojásdíszítők Egyesületének elnöke a dunántúli Keszthelyi-fennsíkon fekvő Zalaszántón él és alkot.

A tojásírást egy kedves barátnője ismertette meg vele. Élénken emlékszik a pillanatra, amikor megérintette a kifújt tyúktojás héját, ezzel a fura kis szerszámmal, az írókával, majd elkezdte írni a tojást az olvasztott méhviasszal. Ez a momentum elementáris változást hozott az életébe. Ettől fogva már nem tudott csupán praktikus táplálékforrásként tekinteni a tojásra, úgy érezte, általa esélyt kapott vélt tehetsége kibontakoztatásához.

 A következő években beleásta magát a tanulásba. Különösen az eltérő tájegységek alapmotívumainak megismerését, az egyes módszerek elsajátítását és azok folyamatos tökéletesítését tartotta fontosnak. Eközben különleges kapcsolattá mélyült benne a viszony ehhez a „mágikus nyersanyaghoz”, amelyre immár az önkifejezés eszményi eszközeként, másrészt pedig, mint szellemi kiteljesedése támaszára tekint. Mindegyik írott tojáson törekszik a legteljesebben kifejezni lelkéből fakadó érzéseit, noha díszítése kezdetén még gyakran nem tudja, mivé változik majd e törékeny csoda. Alkotásaira jellemző a részletgazdagság és precizitás, a tökéletességre törekvés.

 Lényegesnek tartja a hagyományápolást, az egyes tájegységi mintakincs  jellegzetességeinek ismeretét, megőrzését, ám számára legalább ekkora jelentősége van az egyéni kreativitás szabadságának, valamint az elsajátított tudás továbbadásának az ifjabb generáció számára. Legkisebb lánya is tehetséges tojásírónak bizonyul.

Somogyi kis faluban, Törökkoppányben él.

A tojáskarcolás(vakarás) mesterségével már kis gyermekkorában megismerkedett a családban. Édesanyja, nagyanyja karcolásra, apai nagyanyja  tojásírásra(hímzés), tanította meg.

Tojásain a hagyományos, édesanyjától átvett mintakincset alkalmazza, valamint ezen motívumok különböző csoportosításával, más mintakörnyezetben való elhelyezésével, mindezek mellett egyedi, saját formák tervezésével törekszik a tojásdíszítés megújítására.

Munkája elismeréseképpen 2002-ben megszerzi a Népi Iparművész címet.

Szívesen vesz részt olyan programokon, ahol a különböző tojásdíszítő technikák fortélyait adhatja tovább gyerekeknek, felnőtteknek.

Kisebb-nagyobb tanfolyamokat tartott iskolában gyerekeknek, pedagógusoknak, játszóházvezető képzésen résztvevőknek. „Egy kis néprajz mindenkinek” sorozat keretében ismertette meg az érdeklődőket a hagyományos tojásdíszítő technikákkal a Tamási Művelődési Központban.

Falujában, a helyi múzeumban helyet kaptak saját, és az általa gyűjtött többi helyi alkotó újabb és régi időkből megmaradt hímes tojásai is.

2004-ben Kaposváron a Somogy Megyei Művelődési Központban láthatták munkáit egy időszakos kiállításon.

2008-ban "A hímes tojásról mindenkinek" könyvsorozatban Kézi karcolású tojások címmel egy kis könyve jelent meg a Míves Tojás Múzeum gondozásában.

Zengővárkonyban rendszeresen részt vesz a Múzeum "Hímestojás Szeretteinknek" nagyheti programon, ahol bemutatja és tanítja a karcolást az érdeklődőknek.

Nagy örömére erre az eseményre már nem egyedül érkezik. Fia, Szabó Dániel is részt vesz ifjú oktatóként, aki édesanyjától mindkét tojásdíszítő technikát megtanulta már egészen kis korában, de őt a tojásírás vonzotta inkább, ügyes kezű alkotóként ebben fejleszti tudását.

Egy gondolat a könyvéből, melynek szellemében adja tovább ismereteit mindazoknak, akik érdeklődnek iránta, meg szeretnék tanulni, vagy csak megismerni ezt a régi szép hagyományt, mesterséget: „Nagyanyáink, de sajnos anyáink sem élnek már, így hát rajtunk van a sor, a mi felelősségünk megőrizni, életben tartani, és feladatunk, kötelességünk továbbadni ezt a ránk hagyott tudást, örökséget.”

Szülőhelyén, Gencsapátiban, a tojáskarcolásnak nagy hagyománya van. Családjában generációkon keresztül folyik a karcolás, igy beleszületett ebbe a "mesterségbe". Nagyanyja 1890-ben a faluba került Pungor tanító házaspártól sajátította el a technikát. Akkor még többen a fejükre tett fonott kosárban vitték gyalog, a vasúti sin mellett a kőszegi piacra a hímes tojást. Édesanyja, Horváth Józsefné – Erzsike náni - tanította meg leányainak a karcolást. Ő még 97 évesen is szép tojásokat karcolt. Mária több mint 60 éve alkot, 2001 óta népi iparművész, zsűrizett tojásainak száma közel 100 db. A régi hagyományok iránti érdeklődése is említésre méltó. 2018-ban a szülői ház boltíves istállójában néprajzi gyűjteményt állított össze fiai és unokái segítségével. Itt mutatja be a 600 db-os hímes tojás gyűjteményét is, melyből 300 db hagyaték, a többi a zsűrizett és gyűjtött tojás. Általában a Vízkereszt és húsvéti ünnepek között alkot. "Szeretnék még sok tojást karcolni, nem csak a saját hanem mások örömére és a környezet szépítésére."- írta a Múzeumhoz küldött levelében.

Győrött született és ott él ma is. Az általános iskolában ismerkedett meg a rábaközi hímzéssel. Kiállításokon szerepelt. Fiatalasszony korában fafaragó barátja  ösztönzésére megpályázza és elnyeri a Népművészet Ifjú Mestere minősítést.

1976-ban a népművészeti kitüntetést elnyerve  a tokaji alkotótáborba kapott meghívást. Ott ismerte meg a viaszos technikával készített tojásdíszítést, amit különböző nyári alkotótáborokban és a húsvét előtti nagyhéten tanít még most is Soprontól Budapestig. Zengővárkonyban 2000 óta vesz részt önkéntes segítőként a Mives Tojás Múzeum programjain. A hagyományos Országos Tojásfestő versenyek bíráló bizottság elnöke. Olyannyira megkedvelte  a zengővárkonyban alkotó tojásírók által használt tojásmintákat, hogy házról házra járva összegyűjtötte, s lerajzolta a sok szép tojásmintát. E gyűjtemény felhasználásával készült el, s jelent meg  2015-ben a Míves Tojás Múzeum kiadványa „Hímestojás mintakincs, Zengővárkony” címmmel. 

Komlón él, már több mint 30 évvel ezelőtt szeretett bele a tojásírásba, amikor általános iskolában, rajzórán először találkozott vele.  Elsősorban tyúktojással dolgozik és hagyományos, viasszal írt, maratott tojásokat készít.  Több tájegység mintakincsével is megismerkedett, a baranyai, zengővárkonyi minták a kedvencei közé tartoznak.  

2018 óta több kiállításon vett részt, a XII. Országos Népi mesterségek művészete pályázaton különdíjban részesültek hucul mintás tojásai. 2020-ban megszerezte a népi iparművész címet, melyre baranyai és zengővárkonyi hímestojásaival pályázott.  

Szívesen vesz részt olyan kezdeményezésben, ahol a tojásírás hagyományát ápolni lehet és a fiataloknak továbbadni. Erre mind a munkahelyén, mind a családjában megvan a lehetősége, hiszen kisfia is nagy örömmel fogja a kezébe az írókat.

A családban mindig nagyon szerették a Húsvétot, minden évben várt esemény volt a húsvét hétfői locsolkodás. Minden locsoló díszített tojást kapott, bár ezek nem hasonlítottak az "igaziak"-hoz. A 90-es években Éva kitalált egy számára jól alkalmazható díszítési módszert.  Különféle terményekben, virágokon, bokrokon, fákon, gyümölcsökben található nagyon változatos színű, alakú magokat ragasztott a tojáshéjra, így született az úgynevezett  magrátétes tojás.                                     

A tyúktojások esetén jól  felismerhető népművészeti, hagyományos mintavilágú alkotások születtek. Liba, emu és strucc tojást is "kísérlet" alá fogott, ezekre szecessziós díszítő motívumokat másolt át, de készített halasi csipke mintán található madaras, pávás tojást is. Ezek a míves tojások azért olyan harmonikusak, mivel minden elemükben az ébredő természet, az új élet létrejötte tükröződik. A Húsvét a Feltámadást ünnepli, a fák, virágok ismét szépségükben pompáznak, a tojás és a mag ugyancsak az élet csíráját rejti. Ezek a dolgok így szerves egységgé állnak össze, életünk részét képezik, nélkülük sokkal szegényebb lenne világunk. A Míves Tojás Múzeum húsvéti nagyheti  rendezvényein Zengővárkonyban is rendszeresen részt vesz, sok díszítést tanulni vágyó vendég örömére.

 Két évvel ezelőtt egy 10 év körüli, már visszatérő "tanulójától" kapta a legnagyobb dicséretet, aki azt mondta csillogó szemmel nézve Évára, "én a világon a legjobban ezt szeretem csinálni".

1944-ben született Kistarcsán. A Képző-és Iparművészeti Gimnázium díszítő-festő szakának elvégzése után az egri, - akkor még - Ho Shi Minh Tanárképző Főiskolán diplomázott földrajz-rajz szakos tanárként. 1978-tól nyugdíjba vonulásáig általános és középiskolában dolgozott tanárként, közben 6 évig igazgató helyettesként. Jelenleg is OKJ-s képzésben felnőtteket tanít alakrajzra. A tanári pálya mellett dolgozott díszítő festőként a TV-nél és a MAFILM-nél, de minden díszítő tevékenységgel foglalkozott, főként fest és farag.

A strucc tojás héjával 1997-ben ismerkedett meg, melyet általa készített kézi szerszámokkal (gépek felhasználása nélkül) faragott áttörten relief jelleggel: portrékat, címereket (pl. Zengővárkony címere, Kölcsey képmása strucctojáson).

Minden Kistarcsai Napok rendezvényen, valamint a környék településein több százan látták a bemutatóit. Munkái több külföldi országban is megtalálhatók. 2016-ban Kistarcsa Kultúrájáért elismerésben részesült, majd 2017-ben Kistarcsa Díszpolgárává választották, melyet nagymértékben köszönhet feleségének, akivel több mint 52 éve házasok és mindvégig támogatta munkásságát.

Mezőkovácsházán él, pedagógusként ide kötötte a munkája, családja.  A népművészet, a kézművesség egész élete meghatározó foglalatossága, különösen amióta tagja a helyi Művelődési Központ díszítőművészeti szakkörének. E mellett hosszú idő óta részt vesz a Békés megyei Népművészeti Egyesület, utóbb pedig a helyi Kézműves Kör munkájában. Itt értő emberek társaságában ismerhette meg a népművészek, a kézművesek csodálatos világát. Vonzotta a hímzés, az aprólékos, igényes munkát igénylő csipkeverés, a tojásdíszítés sokfélesége. Gyakran részt vett helyi és országos kiállításokon, zsűrizett munkáit megyei és országos díjazással ismerték el. Szűkebb hazája elismerésein túl megkapta a Békés megye Népművészetéért kitüntetést, és 2010-ben Békés megye népművészetéért Életfa elismerésben részesült.

Élete szép ajándékának tekinti, hogy több mint húsz évvel ezelőtt megismerkedhetett a Zengővárkonyban működő MívesTojás Múzeum csodálatos munkájával, ahova évről évre hosszú ideg visszalátogatott. Részt vett a rendezvényeken, ahol több népművészt, kézművest ismert meg, az ott töltött időről szép emlékeket őriz. Idős kora ellenére kapcsolata a "Tojásmúzeummal"  ma is élő. Hálás a lehetőségért, hogy szerény munkájával hozzájárulhat a Múzeum gyönyörű munkáinak láttatásához.

Született : Csíkszereda 1986.07.23. Leánykori neve Borsos Krisztina.

Szülei néptáncosok voltak. Családjában mindig fontos szerepet töltött be a magyar hagyományok őrzése és a keresztény vallás.

25 éves koráig aktívan néptáncolt és néptánc oktató is volt.

A tojásírással először hat éves korában találkozott, a falujában, Csíksomlyón. Egy húsvéti készülődés alkalmával, a szomszéd Adorján Juliska néni mutatta meg neki, aki azt nagymamájától tanulta. Mivel a berzseléssel díszített tojás nem sikerült szépre, ezért inkább a Juliska néni által készített írókával próbálkozott. Az íróka.egy tollbetét hegyének, rézdróttal, egy darab bothoz erősítésével készült. Juliska néni azzal a feltétellel tanította, hogy a húsvéti tojás ajándékba jár, így 34 éves koráig  az összes általa írott tojást elajándékozta.

A csíksomlyai kultúrházban egy gyimesi asszony, Mátéffi Mária,minden húsvét előtt szervezett tojásírást, amin ő is minden évben részt vett. 11 éves korában találta ki az első saját mintáját, a neve székely tulipán.

Házasságkötése után, meg akarta ismerni a Baranya megyei mintákat is, mert a férje innen származik. Ezzel egy ajtó nyílt ki a tojásdíszítés gazdag világára.  2019-óta végez kutató munkát, hogy az egyes tájegységek számára eddig ismeretlen, vagy már elfeledett mintáival és díszítő technikáival gyarapítsa a tudását.

Alkotóként a  hagyományos mintavilág ápolása,őrzése, valamint saját mintáival való gazdagítása a célja.

2023 nyara óta a Míves Tojás Múzeum munkáját segítő  informális baráti kör tagja.

1948-ban Pestszentlőrincen született. Iskolai végzettsége gépipari technikum. 2000 óta foglalkozik tojáspatkólással.
Munkái egy része képző iparművészeti, egy része népi iparművészeti zsűrivel rendelkezik.
Az ország különböző részein vett már részt kiállításon és tartott bemutatót. Állandó meghívottként minden húsvétkor tart bemutatót a Míves Tojás Múzeum Nagyheti rendezvénysorozatán és Szentendrén a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban.
A gyergyószárhegyi kézművestáborban is többször mutatta már be a tojáspatkolás művészetét.
Az általa készített tojások külföldön is számos helyen megtalálhatók.
2009-ben költözött a festői környezetben fekvő Mátrai településre, Markazra.
Itt valósította meg régi álmát egy patkolt-tojás kiállítást, ami egész évben látogatható.

Berettyóújfaluban élő alkotó. 2011.- ben került közelebbi kapcsolatba a Népművészettel . Előbb a szűrrátét készítést tanulta meg, amelyet más mesterségek követtek. Jelenleg Népi játszóház vezető, mézeskalács szakoktató, tojásíró, szövő, szűrrátét készítő. A családjában édesapja, csuhé- és, vessző kosarat, illetve vesszőseprűt kötött. Kisebbik fia szalma fonó. A tojásírást autodidakta módon kezdte el tanulni 2015.-ben, majd több képzésen, továbbképzésen vett részt, kiállításokra pályázott munkáival. Megismerte az egyes tájegységekre jellemző, ott alkalmazott tojásdíszítő mintákat.          Célul tűzte  ki korábbi néprajzi gyűjtések által feltárt, kevésbé ismert tojásminták felhasználását, megismertetését, illetve bemutatását. Nem csak írja a tojásokat, drótozással is dísziti . A Míves Tojás Múzeum  két tájegységből származó mintákkal díszített alkotásaiból          mutat be néhányat: a Salánki aranyporos tojásokat és a Beregi írott, hagymahéjjal             festett tojásokat ismerhetjük meg. Munkái megtalálhatók a Nyiregyháza-Sóstói Falumúzeumban is.

Rajztanárnője ösztönzésére nyári néprajzi tábor résztvevőjeként ismerkedett számos népi kézművességgel. Ott tanulta meg, hogy mi az a tojáspatkolás, karcolás, batikolás – és még sok minden más is. Megismerkedett a Szolnokról származó két kézműves mesterrel: Deák Péterrel és Nagy Marcsival, akik sokat segítettek az érvényesülésében. A tojásíráshoz Varga Attilától, a tábor vezetőjétől kapott kedvet, akivel később tartós barátságot is kötött.

Ugyanekkor alakult ki kapcsolata a belgrádi Néprajzi Múzeummal. Egy kiállításon, amely az ukrán szőttesek ornamentikájáról szólt, felfedezte, hogy az ottani szőttesek szövése hasonló volt azokkal, mint amilyenekkel Erdélyben találkozott. Arra is felfigyelt, hogy a kiállítás ügyesen össze van hangolva gyermekfoglalkozással. Újabb esemény volt a Mesterségek Ünnepe Budapesten, ahol megint sokat tanult, szert tett ismerősökre, barátokra.

A kiállításokat, bemutatókat járva észrevette, a tojásírók különféle saját készítésű írókát használnak, így mintavonalaik szélessége, folytonossága nagyon változó. Varga Attilával hosszas kísérletezés után kialakítottak egy olyan írókát, amivel már elég vékony és elég hosszú egyenletes vonalat lehet írni, s amelyet a  gyerekek is könnyen tudnak használni.

Kapcsolata a belgrádi múzeummal erősödött, segítségükkel tanulmányozta a szakirodalmat, így, amikor 1998-ban, s a következő évben meghívták tojásírást oktatni, már a szerb mintákkal tudta megismertetni a gyermekeket.

Amikor eljutott Zengővárkonyba, az általa készített új írókák jól vizsgáztak a Míves Tojás Múzeum virágvasárnapi ifjúsági tojásíró versenyén, valamint a nagyheti tojásíró oktatásokon. Éveken keresztül a Múzeum önkéntes segítő munkatársaként vezette a foglalkozásokat a gyerekekkel a nagyhéten.

Mindez persze nem jött volna létre, ha az időközben elhunyt élettársa nem segíti. A rengeteg utazás, bajlódás az előkészítésekkel… Gizella mindig mögötte állt, ösztönözte Lászlót a munkára.

Van még egy fontos dolog. Fiatalabb korában egy súlyos szerencsétlenség következtében egyik barátjával majdnem az életüket, vesztették és alig maradtak meg. A csoda folytán mégis túlélték, de jött egy hosszú, gipszteknőkben töltött időszak. Ekkor László fogadalmat tett. Mivel az eset nagypénteken 3 órakor történt; akkor, amikor az írások szerint Jézust is keresztre feszítették; ő azt fogadta meg, hogy a hátralévő éveit feláldozza Jézusnak, és mindazt, amit megteremt, Neki szenteli. 

Budakalászon él és alkot. Húsz éve foglalkozik tojásdíszítéssel. A különböző díszítő módszerek iránti érdeklődése kiterjedt. Először áttört mintás tojásokat készített, majd áttért a viasszal írott díszítési módszerre, és a  hagymahéjjal festett levélrátétes ("berzselt") tojásokat is szívesen készíti.

Alapanyagként elsősorban tyúk, kacsa és libatojásokat használ, de más tojásokkal is szívesen foglalkozik, ha hozzájut azokhoz. Mintái változatosak, hiszen a magyar népművészet nagyon gazdag Húsvéti tojásmintákkal rendelkezik, határon innen és határon túl. Az áttört mintáit is a népművészetből veszi kisebb-nagyobb változtatással, hogy megőrizze a tojás stabilitását, azaz ne essen szét a tyúktojás. A "berzselt" levélrátétes módszerrel, természetes növényi festékek használatával nagyon egyedi tojások készülhetnek. Nem lesz két egyforma. Tapasztalatai szerint a gyermekek szívesen próbálkoznak tojást díszíteni. Általában a piros színt kedvelik, mert a piros festéket használva hamar látványos minták készülhetnek.

Egy kis faluban töltötte gyermekkorát, ahol már kora tavasztól a virágos réteken, mezőkön játszottak a pajtásaival. Virágokat szedtek, hallgatták a madarak csicsergését és élvezték a természet csodálatos szépségét.

Innen ered a természet és szép dolgok iránti szeretete. Már 11 éves korában virágokat hímzett terítőre. Később kézimunka mintákat gyűjtött, sokszorosított, hogy mások kezébe is adhassa és természetesen maga is készítette.

A tojásírással már több mint 30 évvel ezelőtt ismerkedett meg, ami úgy érzem teljessé tette az életemet.

Az apró tojásra írt minták sokszínűsége számára a természet kibontakozását, az újjászületést jelképezi.

Az írókával írt hagyományos virágos és geometriai mintákkal díszített tojásokat szereti készíteni. Nagy mintakészlettel rendelkezik. Munkáival szívesen vesz részt kiállításokon idehaza és külföldön egyaránt.

Örömmel adja tovább tudását a fiatalabb generációnak, hogy ez a szép hagyomány örökké fennmaradjon.

1990-ben, autodidakta módon, hobbiból kezdett hagyományos erdélyi hímes tojásokat írókázni. 1999-ben megkapta a népi iparművész címet.

Feldolgozta a Kárpát-medence több tájegységének mintakincsét. Közülük szívesen készíti az erdélyi,  gömöri, szatmári (aranyozott) és palóc tájegységek motívumait, melyeket utazásai során folyamatosan gyűjti is. Kedvelt mintái:  a cserelapi,  kereszt, címer, életfa, tulipán és madár ábrázolások.

Előszeretettel használ saját készítésű növényi festékeket, főleg bodzabogyóból, valamint saját ötlet által megalkotott, viasszal felültölthető tölcséres írókát.

A húsvéti ünnepkörben – nagyhéten – hosszú évek óta tojásíró foglalkozást tart rendezvényeken. A Mesterségek Ünnepén 15 éven keresztül élőmunka-bemutatót tartott.

A szintén tojásíró leányával közösen „Tojásfestés népi technikákkal” címmel 2008-ban könyvet jelentetett meg.

1996-tól több szakmai kiállításon díjazott.

Erdélyben született  Székelyudvarhelyen.

Talán a legjellemzőbb rá, hogy folyamatosan változik, mindig keresi az új lehetőségeket a

tanulásra és a  fejlődésre. Az alkotás most már az élete része, mert mindig valami újat,

valami csodát hoz.

Gyermekkorában nagyon sok mindent tanult a nagymamájától, amit ma

hagyományőrzésnek nevezünk. Kötött, horgolt, szabott–varrt, subázott. Azt tanulta: nincs lehetetlen.

2014-ben egy kézműves foglalkozáson szeretett  bele a hímes tojásokba.  Az azokon megjelenített változatos, geometrikus, virágos minták, színek harmóniája egyszerűen lenyűgözték.  Úgy érezte, hogy ezt a szépség teremtést neki is művelnie kell.

2017-ben Szombathelyre költözött a családjával és ekkor a hímestojás készítés egy új

szintre lépett, már tojásíró foglalkozásokat is tarthatott,  ami nagy örömmel töltötte el hiszen nagyon fontosnak tartja, hogy átadhassa ezt a csodálatos hagyományörző tevékenységet a  jövő generációjának. Hiszi,  hogy az alkotás képes megváltoztatni az életet, ha szívvel és lélekkel végezzük

A tojáskarcolást nagymamájától tanulta.

Siófokon született, Törökkoppányban töltötte gyerekkorát.

A szomszéd faluba ment férjhez, Szorosadon él és alkot a mai napig.

Alkotásait 1989-től zsűriztette a népművészeti szakmai intézménynél, majd Népi Iparművész elismerést kapott 2010-ben. Az elismerés újabb lendületet adott munkájához.

Több hazai és külföldi fesztiválon,  kiállításon és vásáron vett, illetve vesz részt karcolt tojásaival.  A rendezvényeken rendszeresen  bemutatózik, megismertetve az alkotás folyamatát.

Szívesen elment és elmegy iskolákba is bemutatózni, foglalkozásokat tartani, hogy a tojáskarcolás módszerét, művészetét minél több fiatallal is megismertethesse..

A tojásírás iránt az óvodában, dadusként Szűcs Erzsi óvónővel együtt kezdett el érdeklődni. Felkereste rokonát, "gyángyi"-ját, Bognár Jánosnét, aki akkor már neves tojásíró volt, s mindketten nála tanultak. (Bognár Jánosné neve, munkássága a Magyar Néprajzi Lexikonban is szerepel.) Zsuzsa először papírra rajzolt mintákat, utána tojásra is. Eljárt tanulni más neves várkonyi tojásdíszítőkhöz is, így Töttös Gábornéhoz, Tolnai Pálnéhoz, akik átadták tapasztalataikat. Végül olyan művészi tudásra tett szert, hogy többen kérik, írjon tojásokat a keresztgyerekeik számára, és egy-egy szép hímestojás ajándék elnyerése reményében a locsolók száma is megnövekedett nála húsvét hétfőnként.

Szűcs Erzsi óvónő utódja, Vincze Miklósné, Marica Pécsváradról  hozott osztott mintákkal ismertette meg a gyermekeket. Az óvónői sorban  Némethné Fábos Adrienn következett. Munkájuk a biztosítéka, hogy a zengővárkonyi gyermekek megismerkednek településük tojáshímző hagyományaival, s remélhető, hogy közülük kiemelkednek majd a jövő neves tojásírói.

Stricki Zsuzsi munkái a Míves Tojás Múzeum gyűjteményét napjainkban is gyarapítják. A Nagyhéten a Múzeum "Hímestojás Szeretteinknek" programja keretében segíti az ajándék készítésre vállalkozó "tojásírók" munkáját.

Mezőkovácsházán él, nyugdíjazásáig a helyi gimnáziumban iskolatitkárként dolgozott.  

Már gyermekkorában kialakult a népművészethez való vonzódása. Családi körben tanult hímezni, tojást festeni, ismerkedett a kézművesség sokféleségével. Ez az érdeklődés a nyugdíjba vonulásakor még inkább kiteljesedett. Bekapcsolódott a helyi kézműves kör munkájába, ahol tojásdíszítést, szövést, és többféle kézműves tevékenységgel is foglalkoztak. Később tagja lett a Békés Megyei Népművészeti Egyesületnek.

Alkotói tevékenysége többirányú, egyik eleme a tojásdíszítés. A helyi Művelődési Központ felkérésére gyakran vezet játszóházat helyben és a környező községek iskoláiban, művelődési házakban. Kézműves termékeivel több alkalommal részt vett kiállításokon, így a Megyei Könyvtár, a Népművészeti Egyesület, valamint az Országos Textiles Konferencia kiállításán is helyt kaptak kézműves termékei.

Több alkalommal részt vett Budapesten a Húsvéti Pontfesztivál rendezvényen a Míves  Tojás Múzeum képviseletében,  ahol az odalátogató érdeklődőknek tojásfestő bemutatót tartott. Kapcsolata a múzeummal azóta is élő, felkérésre szívesen készít gömöri gombostűfejes díszítésű tojásokat. Hozzá legközelebb a gömöri, szlovák viaszlevonatos tojások állnak, melynek mintakincsét igyekszik minél szélesebb körben megismerni és másokkal is megszerettetni.

Az általa ismert népszokásokat, ismereteket igyekszik családon belül is átadni, az unokájával szívesen készít az adott ünnepkörnek megfelelő játékokat, népművészeti jellegű tárgyakat. Szeretné ha az unokája is a hagyományok hű követője lenne.

Gyömrőn él, itt született a II. világháború végén egy szeretetteljes légkörű 9 gyermekes polgári családban. Német származású édesanyjától örökölte a szépség és harmónia iránti érzékenységét, mely egész életében végigkíséri.

De több ez, mint érzékenység. Egy belső alkotó tűz, mely megmutatkozott diszkert létrehozásában, templomi virágszőnyegek alkotásában, ruhák tervezésében, ünnepi asztalok terítésében vagy éppen különféle himestojások megalkotásában.

30 éves kora körül kezdett tojásokat festeni - amikor a népművészet, a népi világ újrafelfedezése nagy hangsúlyt kapott az akkori fiatalság körében. Bátaszékre utazott, hogy ott megtanulja egy idős nénitől - akiről az újságban olvasott-, a viaszolt tojások készítését kicával, azaz írókával, melyet szintén maga készített el.

Annyi örömöt lelt a tojás írásban, festésben, hogy autodidakta módon újabb díszítő módszereket is megtanult, mjnt a karcolt, viaszolt vagy áttört tojás készitését.

A mintákat különböző forrásokból gyűjtötte -  mindent, ami megtetszett neki. Könyvekből, hímzésekről, festett ládákról.

A Budai Vár akkoriban legjelentősebb népművészeti boltja is árulta munkáit, így azok a világ minden tájára eljutottak. De szeretettel ajándékozott a húsvéti locsolóknak is egy-egy különleges darabot.

A "tojásírást" édesanyjától tanulta, ő pedig az édesanyja nagynénjétől, aki 1860-ban született Lukácsházán.  Mivel a nagymama nem tudott tojást írni, minden évben megkérte a nagynénit,írjon tojást a gyerekeknek. A konyhában petróleumlámpa fényénél díszítették a tojásokat. A viasz forró hőfokon tartását úgy tudták elérni, hogy egy háromlábú kis alátéten álló cserépedény alá - melyben a viasz volt- egy vaslemezre parazsat tettek, amit az édesanya fiú testvérei folyamatosan fújtak. Mindez az 1930-as években történt. A nagynéni, ahogy korosodott, mihamarabb szerette volna tudását átadni az édesanyának, aki egyre ügyesebben bánt a "gicével",ezentúl ő volt az, aki a rokonoknak húsvéti tojást készített. Úgy nyolc éves korától édesanyja mellett próbálta nagycsütörtökön – a tojásírás napján – a "mesterséget", s igyekezete hamarosan meghozta a gyümölcsét. A tojásírás iránti lelkesedése a mai napig töretlen.

Tanáremberként  érdeklődése a népművészetek, ezen belül a népzene, a népszokáok iránt köztudott volt. A tojásírás „fertőző” jelei akkor kezdtek mutatkozni nála, amikor a lánya olyan korba ért, amikor a fiúk előfordulása otthonukban - különösen húsvét tájékán - viszonylag  fellendült. Ekkor ébredt fel benne a gondolat, hogy a húsvét hétfőjén náluk megjelenő  locsolkodó fiatal barátok, zenészek, táncosok; olyan hímes tojásokat vigyenek magukkal, amilyeneket sehol másutt nem kapnak.  Alaptudását egy könyvből  merítette, mégpedig Monoriné Rohlik Erzsébet: A varázserejű hímes tojás (Neutron Kft Kiadó 1990) című művéből.

Hamar kiderült, hogy a könyvből nyerhető tudás szemközt találta magát a valóság tudatlanságával, és rájött, hogy kell egy Mester, aki igazi írókát ad a kezébe, és elárulja a megfelelő festék nevét, a viasszal való bánás fortélyait. Budapesten találkozott Bércziné Szendrő Csillával, a Népművészet Mesterével, és nála látta először a tojásírás teljes folyamatát élőben. Ezután  elkészültek az első gereblyés, rozmaringos, fenyőágas, egyszínű, többszínű, metszett, karcolt próbálkozások. Újabb állomást jelentett a fejlődésben a Vajdasági Magyar Folklórközpont segítsége által létrejött kapcsolat a Néprajzi Múzeummal és Horvát Teréziával, aki tovább egyengette útját tanácsaival, a tojásírással foglalkozó néprajzi gyűjtemények fénymásolataival. Ő hívta fel a figyelmét a Néprajzi Értesítőben (1913. 1.-2.) Cs. Sebestyén Károly  Felső-Torontál megyei húsvéti tojások bemutatásáról szóló írására.

              A tojásíráshoz használt írókát általában folyamatosan melegített edényben levő forró, folyékony méhviaszba mártották. A Torontálvásárhelyről származó Muhi László – barátja – olyan írókát kezdett gyártani, amelyek kis gyertyalángon előmelegítve majd hideg méhviaszba nyomva váltak alkamassá a tojáson való írásra. Így elhagyható lett a forró méhviasszal teli edény, mint veszélyforrás, és a kisebb gyermekek számára is biztonságossá vált a tojásírás. Ezek után szükségét látta, hogy  diákjai körében is tanítsa, népszerűsítse a hagyományos tojásírást.

A díszített tojások világával való kapcsolatában új fejezetet nyitott Nienhaus Rózsával, az általa alapított Míves Tojás Múzeummal való találkozása.  A Múzeum háttértámogatást,  minőségi nyersanyagokat, szakirodalmat adott munkájához. Feleségével, Ildikóval önkéntes segítőként vesznek részt a Múzeun Nagyheti programjai, kiemelten a virágvasárnapi ifjúsági tojásíró-verseny lebonyolításában. Gyűjtőútjuk során találkoztak az adatközlő Karancsi Szűcs testvérpárral. A távoli múltból hozott tojásdíszítő  mintakincsüket  párjával újrarajzolták, írták, és elérhetővé tették a múzeum kiállítási anyagában és szakirodalmában az érdeklődők számára.

Jelenleg a Múzeum körüli tevékenységekben segédkeznek mindketten, amikor erre szükség mutatkozik.

Gyermek és ifjú éveinek színtere a történeti Magyarország legszebb megyéinek egyike Gömör. Szülőfalujában, Hétben él, Putnokon a Gömöri Múzeum és Holló László Galéria vezetője.  2013-tól a helyi önkormányzat fennhatósága alá került a múzeumi intézmény, és az összevonások következtében néprajzos muzeológusként látja el feladatát.

1990-ben Putnokon a Gömöri Múzeum munkatársaként megismerte a gömöri hímes tojás írózását. Hárskúti Imréné ragályi tojásíró a forró viaszt egy gyufaszál segítségével bravúrosan írózta a tojáshéj felületére, és az ő hatására kezdte el a gömöri hímes tojás díszítését. Minden egyes pont vagy vonal megjelenítéséhez külön – külön kell a forró viaszba mártani a kis eszközt. A gömöri tojás díszítését kevesen viszik sikerre, hiszen a vele született tehetségén kívül még rengeteg gyakorlatra is szüksége van. A kezdetek óta számos helyen itthon és külföldön, több nyugateurópai helyszínen is bemutatta a módszert. Kézműves foglalkozások keretében  adja tovább a hagyományos tojás díszítés gömöri technikáját. A gömöri tájegység népi tojásíró művészetének ma élő leghitelesebb művelője. Több szakmai szervezet, Egyesület tagja,szakmai kiadványok szerzője.

2000 koratavaszán jelentős részt vállalt a Zengővárkonyban azon év Virágvasárnapján megnyitott, csak míves tojásokat bemutató állandó kiállítás, a  Míves Tojás Múzeum gyűjteményi anyagának katalogizálásában, majd a kiállítás berendezésében. Azóta is lelkes támogatója a Múzeumnak, önkéntes segítőként részt vesz programjaiban. Munkái bemutatásra kerülnek a Múzeum vitrineiben, a Múzeum által szervezett időszakos kiállításokon.  

Németországban Oberlausitz régiójában, Bautzen környékén él, ahova a szorbok, a nyugati szláv népcsoport tagjai  magukkal vitték szláv nyelvüket és kultúrájukat, melynek a tojásdíszítés jelentős részét képezi.

A tojás díszítéssel megközelítőleg 10 éves korában találkozott először, mikor egy nap édesanyja a díszítéshez szükséges eszközökkel várta háza az iskolából. Ehhez tartozott egy prospektus is, amiben megismerkedhetett a hagyományos szorb viaszlevonatos ill. batikolt technikával. Egymaga „vágott neki az útnak”, ő maga nem a szorb népcsoport tagja és nem képezte részét a tojásírás a családi hagyománynak sem, viszont lányainak már továbbadta.

Az évek során hol kisebb, hol nagyobb aktivitással végezte ezt a hobbyt és már alkalmazza a viaszrátétes technikát is, mely során a színes viasz nem lesz letörölve a tojásról, hanem kiemeli a tojásra írt mintát.

Az eszközeit, lúd-, tyúk-, galamb-, és libatollakból kialakított „írókák” adják, amelyek a szorb alapformákra vannak vágva, mint a háromszög, rombusz vagy „szálka”. A pontok és sugarak kialakításához gombostűket használ. Ezekből az alapelemekből komplett minták kerekednek, amik a szorb hagyományban jelentéssel bírnak.

Az évek során kialakult saját stílusa. Mivel szereti a letisztult formákat, kedvencei az egyszínű tojások lettek fehér mintával. A fürjtojástól egészen a strucctojásig minden méretű tojást szívesen megmunkál.

Többször jó eredménnyel vett részt az évente kiírt legszebb szorb tojás címért való versenyben. Nagy örömmel tanítja húsvét környékén az iskolákban a gyermekeket a szorb tojásírásra. Bevallása szerint, a tojásdíszítés teljesen ki tudja kapcsolni és boldoggá teszi.